Blog
A természetgyógyász működési engedély megszerzése
- 2017.02.03
- Írta: Varsányi Péter
- Kategória: Természetgyógyászat

A természetgyógyász működési engedély megszerzése
Korábbi írásomban eljutottunk odáig, hogy megvan a természetgyógyász végzettséget igazoló oklevél. Itt vesszük most fel vizsgálódásaink fonalát, hiszen az oklevél megszerzése csak szükséges, de nem elégséges feltétele a tevékenység gyakorlásának. Mostani írásomban az oklevél megszerzése után következő lépéseket és a személyes működési engedély megszerzésének körülményeit foglalom össze.
1. Alapnyilvántartás és kamarai tagság
Már magán a vizsgán megtudjuk, hogy várnunk kell 30 napot – ennyi idő szükséges a sikeres vizsga lejelentésének átfutásához, ezt követően jelennek meg adataink az egészségügyi szakdolgozói alapnyilvántartásban. Ennek megtörténtével egy számot is kapunk (az alapnyilvántartási számot), ami szükséges ahhoz, hogy bejelentkezhessünk az Egészségügyi Szakdolgozói Kamarába. A kamarai tagság minden gyakorló egészségügyi szakdolgozó számára kötelező, előfeltétele a működési engedély kiadásának. A Kamarában éves tagdíjat kell fizetni, aminek megtörténtét az első alkalom után érvényesítő matricával igazol a kamara (a tagságot egy plasztikkártya igazolja, erre ragasztjuk évente a matricát). A Kamarába jelentkezni a http://www.meszk.hu honlapról letölthető Adatlap kitöltésével és benyújtásával lehet.
2. Működési nyilvántartás
A Kamarai tagság birtokában már kérhetjük a működési nyilvántartásba vételt. Erről az ÁEEK Működési Nyilvántartási Igazolványt bocsát ki („kék kártya”), amelynek az érvényességi ideje öt év.
A működési nyilvántartásban vételre irányuló kérelemhez az alábbiakra lesz szükségünk:
- a felvételt kérelmező, kitöltött formanyomtatvány („A” adatlap) vagy elektronikus formában itt.
- a nyilvántartásba való felvételhez szükséges 2200, – Ft-os igazgatási szolgáltatási díj befizetését igazoló postai csekk (sárga) feladóvevénye, rózsaszín csekk feladóvevénye vagy banki átutalási megbízás (a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszáma: 10032000-00285788-00000000) A közleményben fel kell tüntetni a kérelmező nevét és a kérelem tárgyát
- érvényes kamarai tagságot igazoló okirat fénymásolata
- a személyazonosító igazolvány fénymásolata
- 3 hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány
- szakképesítés megszerzését igazoló oklevél/bizonyítvány fénymásolata
- személyazonosító igazolvány fénymásolata
- munkáltatói igazolás (amennyiben végez egészségügyi tevékenységet)
- amennyiben rendelkezik nyelvvizsgával, a nyelvvizsga-bizonyítványok másolata
Fontos tudnivaló!
A működési nyilvántartásban szereplők számára a jogszabály továbbképzési kötelezettséget ír elő, ennek hiányában az 5 év elteltével nem hosszabbítják meg a működési nyilvántartásba vételünket. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a hosszabbításhoz 150 pont összegyűjtése szükséges továbbképzési periódusonként, vagyis 5 év alatt. A 150 pontot a következő megoszlásban lehet összegyűjteni:
- kötelező szakmacsoportos továbbképzés (30 pont), jelenleg ilyet csak az ÁEEK szervezhet, egy továbbképzés pontértéke 30 pont, vagyis 5 évente 1 alkalommal kell részt venni rajta.
- szabadon választott elméleti továbbképzés (20 pont): az ÁEEK által minősített elméleti tanfolyamokkal gyűjthetjük össze, a gyakorlatban ez 5 év alatt egy, vagy két tanfolyam elvégzését jelenti – s pl. a mi Bach-virágterapeuta, illetve Bach-virág tanácsadó tanfolyami moduljaink is rendelkeznek ilyen továbbképzési pontszámmal.
Mentesül az elméleti továbbképzési kötelezettség alól, aki
a) az adott szakterületen újabb vagy magasabb szakképesítést szerez,
b) a szakterületén oktatói, vizsgáztatói tevékenységet végez,
c) a szakképesítésének megfelelő szakértői tevékenységre jogosító engedéllyel rendelkezik - gyakorlati továbbképzés: az 5 év alatt legalább három évet a megújítást kérelmezőnek a végzettsége (illetve az annak megfelelő szakmacsoport – ilyen szakmacsoport pl. a természetgyógyászat) szerinti munkakörben kell töltenie, amit a foglalkoztatónak, vagy ha pl. egyéni vállalkozó, akkor a működési engedély kiállítójának (ÁNTSZ) kell igazolnia. 1 év pontértéke 20 pont, vagyis ha valaki 5 évet munkavégzési jogviszonyban tölt, annak meg is van a hiányzó 100 pontja.
Mindez a kitérő azért volt szükséges, hogy felhívhassam a figyelmet: csak akkor vágjunk bele ebbe az egész folyamatba, ha tényleg el akarjuk kezdeni a tevékenység gyakorlását, hiszen az öt év és továbbképzési kötelezettség akkor is ketyeg, ha nem dolgozunk, vagyis nem is használjuk a kártyát!
3. Működési engedély
A működési nyilvántartásba vételt igazoló kék kártya birtokában ismét tovább léphetünk, s nagy örömünkre már a Működési Engedély megszerzése következik. A Működési Engedélyt a területileg illetékes Kormányhivatal Járási Hivatalok Népegészségügyi Osztálya (régi nevén ÁNTSZ) adja ki. A kérelem beadásához, és az engedély megszerzéséhez szüksége dokumentumok a következők:
- Működési engedély iránti kérelem – formanyomtatvány
- Egészségügyi alkalmassági vizsgálat eredményének másolata
- Szakmai program a tevékenységről (96/2003 rendelet 2.sz.melléklet részletezi)
- Kamarai Tagsági Igazolvány másolata
- Működési Nyilvántartási Igazolvány másolata
- Egészségügyi szolgáltatáshoz szükséges tárgyi feltételek – ideértve az ingatlant is – használatának jogcímét igazoló irat (csak rendelő engedélyeztetésénél)
- Egészségügyi szolgáltató tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítás szerződésének és kötvényének másolata
- Egészségügyi szolgáltatást nyújtó személy(ek) képesítéséről szóló oklevelek, bizonyítványok másolata
- Nyilatkozat arról, hogy nem állnak fenn a működési engedély kiadásának kizáró okai
- Cégbejegyzés, vagy vállalkozói igazolvány, esetleg közreműködői szerződés
Ebben a felsorolásban két olyan pont van, amelyet külön ki kell emelni,
- Egészségügyi szolgáltatáshoz szükséges tárgyi feltételek – ideértve az ingatlant is – használatának jogcímét igazoló irat (csak rendelő engedélyeztetésénél) és a
- Cégbejegyzés, vagy vállalkozói igazolvány, esetleg közreműködői szerződés.
Maga folyamat a látszat ellenére sem bonyolult, inkább időigényes (pl. a kék kártya kiállítása önmagában több hónapot vesz igénybe), azonban közben már elindíthatjuk az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, stb. Általában azt szoktuk mondani, hogy az első sikeres vizsgát követően kb. egy évet vesz igénybe, mire elkezdhetünk természetgyógyászként dolgozni. Hogy hol és hogyan (vagyis a fenti két nyitva hagyott kérdéskört) egy következő bejegyzésben fogom tárgyalni.
Kedves Varsányi Péter!
Fitoterapeutaként végeztem és egy cégnél szeretnék elhelyezkedni természetgyógyász szaktanácsadóként.
Érdeklődnék, hogy a kamarai tagság és a Működési Nyilvántartási Igazolvány megléte ebben az esetben is kötelező vagy csak vállalkozóként szükséges?
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel,
Illés Petra
Kedves Petra!
Csak abban az esetben kell kamarai tagság és működési engedély, ha tevékenység egészségügyi jellegű. Ha nem, akkor ez szükségtelen.
Kedves Péter!
Én nem egyéni vállalkozóként szeretném kezdeni a természetgyógyász tevékenységet (bár idővel valószínűleg erre váltanék), de nem teljesen világos, hogy minden esetben szükséges-e a kék kártya…
Az OKFŐ oldalán ezt olvastam:
„Magyarországon egészségügyi tevékenység önállóan vagy felügyelet mellett végezhető. Egészségügyi tevékenységet önállóan csak az végezhet, aki megfelelő szakképesítéssel rendelkezik és szerepel az egészségügyi dolgozók alap- és a működési nyilvántartásban (rendelkezik érvényes működési nyilvántartással).”
Itt a felügyelet mellett pontosan mit takar, a gyakornokoskodásra, amit akkor kötelező végezni, amikor az ember kicsúszik az 5 évből a kreditek összegyűjtésével, vagy ennél szélesebb körű? Szoktak ilyet az önálló tevékenység megkezdése előtt is csinálni?
Amennyiben a cél a tapasztalatgyűjtés első körben, milyen formát lehet érdemes választani?
A 3. pontban a működési engedélynél a „Cégbejegyzés, vagy vállalkozói igazolvány, esetleg közreműködői szerződés” esetén valamelyiknek a három közül kötelező fennállnia?
Előre is köszönöm választ!
Üdvözlettel,
Kovács Krisztina
Kedves Krisztina!
1. A működési forma mindegy annak a szempontjából, hogy kell-e kék kártya, ha valaki szeretné gyakorolni a hivatást, akkor kell.
2. Gyakorlatilag a felügyelet mellett végzett tevékenység kifejezés arra utal, hogy minden rendelőben (elvileg) kell, hogy legyen elérhető orvos konzulens. Nem kell mindig ott lennie, és van, amikor kiváltható egy nyilatkozattal, hogy a tgy felveszi a kapcsolatot a beküldő orvossal. Ez a kormányhivataltól függ, hogy mit fogadnak el.
3. Igen, ez attól függ, hogy mi a foglalkoztatás formája.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni, üdvözlettel: Varsányi Péter
Kedves Péter!
Köszönöm szépen a válaszokat!
Ha jól értem, akkor kék kártyát a működési nyilvántartásba kerüléskor kapjuk, amire mindenképpen szükségünk van (viszont ennek nem feltétele, hogy tevékenykedjünk is), viszont az nem világos, hogy a működési engedély is minden esetben kell-e vagy csak pl. vállalkozóként? A működési engedély esetében kicsit fából vaskarikának tűnik számomra, hogy ahhoz hogy gyakorolhassuk a hivatást kell a működési engedély, de a működési engedélyhez már szükséges annak a bizonyítása, hogy valahogyan működünk… 🙂
Üdvözlettel,
Kovács Krisztina