„Elsődleges fontosságú, hogy tisztán megismerjük és megértsük az egészség és a betegség valódi jelentését. Az egészség jogunk és örökségünk. A teljes összhang lelkünk, gondolataink és testünk között, s nem valami távoli, elérhetetlen ideál. Olyan egyszerű és természetes, hogy sokan közülünk nehezen értik meg.”
(Edward Bach, Szabadíts meg tenmagad, 1932)
Egy személyes bevezetővel kezdem…
Bach-virágterapeutaként a feladatom, hogy közvetítsek a hozzám fordulók állapota és a virágeszenciák között. Lényegében arra törekszem, hogy a legoptimálisabb virágterápiás választ adjam a klienseim problémájára, tehát a legjobb keveréket állítsam össze.
Ezután a munka oroszlánrészét a kliens és az eszenciakeverék fogja elvégezni azáltal, hogy kapcsolatba kerülnek. Természetesen sokszor a megfelelő eszenciák kiválasztása sem egyszerű feladat, számos konzultációs technikát érdemes elsajátítani ennek érdekében. Illetve rendkívül fontosnak tartom a szakmai ismereteken túl a terapeutára vonatkozó kellő önismeretet is.
Régóta szerettem volna a tevékenységi köröm kibővíteni. Egyéni konzultációk mellett valamilyen csoportos irány érdekelt, illetve olyan módszert kerestem, ami magába foglalja, hogy a kliens a konzultáció ideje alatt is hozzájuthasson felismerésekhez, lehetősége nyíljon az elfojtott, negatív érzelmei feloldásra.
Mi is a SzomatoDráma?
A SzomatoDráma Dr. Buda László játékos önismereti módszere, melyben lehetőség nyílik, hogy kapcsolatba lépjünk a belső világunk olyan tartalmaival, melyek nem feltétlenül vannak előtérben a hétköznapi életünkben, és emiatt a háttérből, tudattalanul mozgathatják reakcióinkat, viselkedésünket, megéléseinket, valóságunkat.
Egy-egy testi tünet vagy életvezetési elakadás mögött meghúzódó önismereti kérdések feltárása és megválaszolása történik átélés útján. Számomra lenyűgöző és rendkívül izgalmas, hogy egy barátságos és biztonságos légkörben találkozhatunk önmagunk tudattalan részeivel, felvehetjük a kapcsolatot ezekkel a belső tartalmakkal, melyek meghatározzák azt akik vagyunk, és ami történik velünk.
Azáltal, hogy interakcióba kerülünk, szóba állunk önmagunkkal és belső világunk szereplőivel, kifejezzünk érzelmeink és gondolataink, megélhetünk egyfajta felszabadulást a nehéz belső terhektől, melynek lehet egyfajta gyógyító ereje.
Test és Lélek kapcsolata
Nyilván aki természetgyógyászati eljárásokkal szimpatizál, annak nem idegen a gondolat, hogy bizonyos elfojtott, negatív érzelmi állapotaink kihatással vannak a testünk működésére. A SzomatoDráma egy testfókuszú módszer, a test jelzésein keresztül van lehetőség információt szerezni a tudattalan érzelmi tartalmakról, egy tünet vagy betegség mögött meghúzódó lelkiállapotról.
Mindezt játékos formában tesszük, azáltal, hogy szerepek formájában rábízzuk segítő társainkra (szereplőinkre) a test üzeneteit, és felvesszük velük a kapcsolatot, elindul egyfajta párbeszéd. Ezt oly módon történik, hogy megkérjük a szereplőnket, hogy képviselje az adott tünetet vagy szervet. Erre utal a „dráma” szó, mely azt jelenti, hogy cselekvésorientált, interaktív módszer, melynek segítségével, nem csupán beszélünk egy problémáról, hanem kommunikálunk vele. Tehát lehetőség van, hogy a szereplőnk is kifejezze felénk mindazt, ami benne zajlik.
Konzultációkon általában beszélünk egy témáról, a SzomatoDráma játékokban a téma felé fejezhetjük ki érzéseink, gondolataink, tehát beszélünk hozzá, aki ráadásul reagálhat az elhangzottakra. Ebben a kapcsolódásban felszínre kerülhetnek fájdalmas érzések, gátló gondolkodás és viselkedésmódok, belső és kapcsolati konfliktusok, melyek a SzomatoDráma játékok segítségével felismerhetőek, átélhetőek. Ráadásul a megélt folyamat később a hétköznapi életre is pozitív hatással bírhat.
Virágeszenciák lehetőségei
Aki ismeri a Bach-virágterápiát az pontosan tudja, hogy a kliensnél a problémája mögött meghúzódó negatív, számára kedvezőtlen lelkiállapotot keressük, és a megfelelő esszenciával támogatjuk. Törekszünk a módszerrel egy harmonikusabb működéshez hozzásegíteni. SzomatoDráma játékvezetőként felmerült bennem a lehetőség, hogy a játékokban megjelenő immár tudatosított megéléseket érdemes lenne megtámogatni egy személyre szabott keverékkel.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egyik vagy másik módszer önmagában nem állná meg a helyét, de ha már mindkettőhöz értek (úgy hiszem), miért ne támogassam ily módon is a hozzám fordulókat. A SzomatoDráma játékok egy téma felvetéssel indulnak, hasonlóan a virágterápiás konzultációkhoz. Mivel ez egy akcióorientált munkamód, nem beszélgetünk túl sokáig, hamar képpé formáljuk majd cselekvésbe fordítjuk a kliens (Főszereplő) problémáját.
Virágterápiásan a hozott téma köré keresünk támogató eszenciákat, megpróbálunk az elhangzottakra támaszkodván megfelelő keveréket összeállítani. A SzomatoDráma játékban a hozott téma gyökeréig jutunk, tehát a téma mögött meghúzódó téma jön felszínre, a tudattalanból tudatossá válik. Miért is ne támogathatnánk meg a felismeréseket, érzelmeket? Így a kliens SzomatoDrámás szempontból egyfajta utógondozásban, virágterápiás szempontból pedig egy mélyebb terápiában részesülhet, hiszen a játékban felszínre kerülő mozgatórugók nem biztos, hogy egy konzultáción felszínre kerültek volna, a különböző védelmi mechanizmusok miatt.
Aki beszélgetős terápiákkal foglalkozik tudja, hogy a bizalom kiépítése, az érzelmek és a szembesülés vállalása sokszor akadályba ütközhet, amelyet a játék viszont áthidalhat. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a kliens (Főszereplő) a játékban történtekre, illetve a játék végén összegzett állapotára kap esszenciákat, támogatva a SzomatoDráma játékoknak utóhatását.
Önismeret, öngyógyítás
Albert Einstein: „Egyetlenegy probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.”
Nem hiszek a változás, változtatás nélküli gyógyulásban, gyógyításban. Véleményem szerint azok az eljárások amelyek arról szólnak, hogy szedjünk be ezt vagy azt, és elmúlik a probléma, csak rövidtávon adhatnak enyhülést panaszainkra, legyen az testi vagy lelki. Változás pedig nincs önismeret nélkül.
Mit értek ez alatt? Valójában a legegyszerűbben megfogalmazva eljutni a saját valóságomhoz mind a működésemet, mind az élettörténeteimet, kapcsolódásaimat illetően. Reálisan, őszintén, minden illúziótól mentesen megfogalmazni azt ami van, és átélni ennek nehézségét vagy örömét. Ez van, ilyen vagyok. És ha a testi vagy lelki panaszaim, életvezetési elakadásom, kapcsolati konfliktusaim vannak, tehát valami nem működik jól az életemben, akkor a reális önismeretemből táplálkozva megfogalmazhatom, hogy milyen irányba célszerű változnom, változtatnom egy kiegyensúlyozottabb állapotért. De ehhez el is kell fogadnom mindazt ami én vagyok, és érdemes barátságos viszonnyá formálni a kapcsolatot önmagammal.
Önismeret, önelfogadás, önszeretet. Ezt a három legfontosabb teendőt fogalmazza meg Dr. Buda László, és ennek elérésére teremtette meg a SzomatoDráma módszerét. És valójában Dr. Edward Bach sem állítja azt, hogy elégséges az eszenciák szedése, valójában a cseppeknek egyfajta támogató ereje van a változás útján.
„A betegség lényegében a Lélek és az emberi Személyiség közötti konfliktus következménye, és emiatt másképpen nem is írtható ki, csakis gondolati és szellemi erőfeszítések árán. Ezen erőfeszítések – ha valódi megértéssel járnak együtt – képesek meggyógyítani a betegséget, sőt, ha idejében legyőzik a valódi kiváltó okokat, megakadályozhatják annak kialakulását is. „(Edward Bach, Gyógyítsd tenmagad, 1931)
Sokan félnek ilyen típusú utakra lépni, módszerekkel találkozni, ami teljesen érthető. Ki akar fájdalmas, nehéz dolgokkal szembesülni? Mégis, talán nem célszerű megvárni, hogy a szenvedésünk legyen az testi vagy lelki, annyira meghatározza a mindennapjaink, hogy kényszerből mégis segítséget kérünk. Ekkor már megvan annak az esélye, hogy a fájdalom, a kín beszűkíti látásmódunk, és valamilyenfajta megváltást keresünk. Elveszítjük a felelősségtudatunk, rugalmatlanná válunk a változásra. És mi kell a SzomatoDráma kipróbálásához? Csak egy kis nyitottság, kíváncsiság, játékos kedv. A többi jön magától…
Ha érdekel a módszer, itt jelentkezhetsz: https://viragterapia-tanfolyam.hu/tanfolyamaink/szomatodrama-nap-manyival/
Bach-Virágterápiáról bővebben itt: https://viragterapia-tanfolyam.hu/miert-tanulunk-bach-viragterapiat/