Tea vagy kapszula – melyiket válasszam?

Hasonlóképpen az első cikkben körüljárt témához, ebben a kérdésben sem hitvitáról van szó (vagy legalábbis nem annak kellene lennie). Természetesen magam is tudom, hogy sokan “hisznek” abban, hogy a frissen szedett gyógynövények tiszta energiája semmivel nem múlható fölül.  Mint ahogy abban is hasonlóan sokan “hisznek”, hogy a természetben előforduló hatóanyagok koncentrálásával, illetve bizonyos szinergista (egymást támogató) hatóanyagok egymáshoz párosításával jobb terápiás eredményeket tudunk elérni, mintha csak magukban fogyasztanánk a teákat.

Hogy akkor mi az igazság? Természetesen az, hogy vannak olyan esetek, amikor a friss vagy szárított növényekből készült teáknak nincs párja, és vannak olyan esetek, amikor érdemes készítményt választani. Írásomban körüljárjuk egy kicsit ezt a kérdést.

Mindig 😉

Viccet félretéve: természetesen szabad, lehet bizonyos teákat élvezeti teaként fogyasztani. Legjobb példa erre talán a bodzavirág vagy a menta, bár hosszabb fogyasztás után azt tapasztalhatjuk, hogy betegség esetén nem úgy hatnak, mint korábban, hiszen hozzászokik a szervezet a hatóanyag jelenlétéhez.

Azonban terápiás célból is érdemes minden esetben a teafogyasztást előnyben részesíteni, ha nincs ellene szóló érv, hiszen a tea olcsó, gyors, szinte bárhol egyszerűen elkészíthető, és sem különösebb előkészületet nem igényel, sem komolyabb eszközökre nincs szükség hozzá.

Emellett ki kell hangsúlyozni, hogy maga a teázás stresszoldó hatású lehet. Pusztán azáltal, hogy nem csak bekapom, mint egy gyógyszert és rohanok tovább, ez a forma hozzájárulhat egy egészségtudatosabb életmód kialakításához, a rohanós napokon is biztosít egy kis énidőt, amit magunkra, illetve talán egy kicsit befelé figyelve a betegségünk végiggondolására fordíthatunk. Ahogy a dohányosok megengedik maguknak, hogy óránként-kétóránként 5 percre kikapcsoljanak, a rendszeresen teázóknak ugyanezt adja a tea elfogyasztása.

Persze minden elkötelezettségem ellenére sem vagyok elvakult – szinte hallom is, ahogy a kedves olvasó fejében elindulnak az “igen, de …” kezdetű mondatok.

És valóban, a teafogyasztásnak az előnyeiből mai körülményeink között könnyen válnak hátrányok. Hiszen azért kell mindig frissen elkészíteni, mert hamar megromlik, a gyógytea kb. egy órán belül elveszítheti gyógyanyagainak jelentős részét. Hozzáteszem, hogy ez a gyógyanyagoktól függ, pl. a cseranyagok, vagy a kovasav nem bomlik le. De ettől még igaz, hogy a teának, mint vizes kivonatnak rossz az eltarthatósága, és ez bizony hátrány is lehet, tehát válasszunk készítményt inkább minden olyan esetben, amikor a körülményeink nem teszik lehetővé a tea elkészítését vagy elfogyasztását.

A másik fontos körülmény (ezt tapasztaltabb, vájt fülű olvasóim talán már ki is hallották az előző mondatból), hogy a tea VIZES kivonat – tehát igazán hatékonyan a vízben jól oldódó, hidrofil hatóanyagok kivonására alkalmas. Ez azonban nem átléphetetlen akadály, tanulhatunk a régi receptekből, amelyekben a legritkábban használtak vizet teafőzésre, sokkal gyakrabban találkozunk a bor (egyiptomi receptekben a sör), a tej, vagy akár a húsleves alkalmazásával. Ugyancsak rosszul oldódnak vízben az olajos jellegű hatóanyagok, de ezek esetében igaz, hogy attól még kivonhatók házilag, olajba áztatva a gyógynövényt (lásd pl. az orbáncfű virágát).

A fentiek alapján a rövid válasz, hogy ha fenti körülmények nem állnak fenn. Persze nézzünk meg néhány konkrét esetet!

Az egyik tipikus példa, amikor a friss növény, vagy tea egyértelműen jobb, erősebb, hatékonyabb, mint a készítmény, de a fogyaszthatósága, élvezhetősége miatt valószínűtlen, hogy a beteg megfelelő mennyiségben, vagy elegendő ideig fogyasztaná. Ilyen növény a fokhagyma, amelynek például akut esetekben antibiotikus hatását napi 4-6 gerezd rendszeres elfogyasztása biztosítaná – ám még ha beteg ezt be is vállalja, és a gyomra is bírja, a családtagjai a legritkább esetben viselik el sokáig.

Ugyancsak a készítmény az ésszerű választás az élvezeti értékben a fokhagymával szemben jelentős előnnyel induló ananász, vagy papaja esetében: hatóanyagaik a reumatikus panaszok kezelésében nagyon hatásosak, de olyan rosszul szívódnak fel a bélrendszerből, hogy gyakorlatilag kizárható, hogy a beteg elég hosszú időn keresztül elég nagy mennyiséget elfogyasszon belőle (ananászból például kb. 3 hónapon át napi 3 egész ananász).

Vannak persze azok az esetek is, amikor egyértelműen és mellébeszélés nélkül jobb a készítmény. Ilyen például a macskagyökér esete. Nem csak azért, mert a tea “élvezeti” értéke elég csekély, és nem is azért, mert sokan nem is tudják, hogy az ajánlások a macskagyökeret nem forrázatként, hanem macerátumként (vagyis langyos vizes áztatással) ajánlják elkészíteni. Egyszerűen a hatóanyag-összetételéből adódóan nem vonható ki házilagosan olyan hatékonyan, mint laboratóriumi körülmények között, így a készítmények (persze a beltartalmi értéküktől függően) mindig kicsit hatékonyabbak lesznek a teánál. És nem is lesznek annyira büdösek. 😉

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni azokat az esteket, amikor összetett szerre lenne szükségünk, azonban az összetevők annyira különböző módon tudják kifejteni a hatásukat, hogy házilagos keretek között az előállításuk egyszerűen túl nagy terhet ró a betegre. Nézzünk meg példaként egy klasszikust!

Magas vérnyomás kezelésére klasszikus lehetőség a fehér fagyöngy, a galagonya és a fokhagyma valamilyen keveréke. Ha ezt otthon, házilagos módszerekkel szeretnénk előállítani, akkor azt látnánk, hogy a fokhagymát érdemes lenne frissen, esetleg olajban vagy mézben áztatva fogyasztani, a fehér fagyöngyöt hideg vizes áztatással elkészíteni, míg a galagonya virágzó hajtásvégét forró vízzel leönteni és fél órát állni hagyni.

Bár külön-külön minden eleme kivitelezhető otthon, mégis (figyelembe véve, hogy a magas vérnyomás kezelése hosszú távon történik) azt kell mondanunk, hogy a betegek elenyésző kisebbsége tudja vállalni az ezzel járó idő- és energiaráfordítást. Ebben az esetben is érdemes egy ár-érték arányban megfelelő készítményt választani.