Gyógynövényismeret vagy fitoterápia?

Tudj meg többet a gyógynövényekről - 5. rész

Talán elsőre furcsának hangzik a kérdés, hiszen hát nem ugyanaz a kettő? Azonban ha közelebbről megnézzük, rájöhetünk, hogy sok, a gyógynövényekkel kapcsolatban napjainkban tapasztalható bizonytalanságnak ez a kettősség a kiindulópontja. Mert a válasz az, hogy bizony nem, vagy nem feltétlenül ugyanaz.

Fitoterápia és/vagy gyógynövényismeret

A hagyomány szerint - gyógynövényismeret

Ma a gyógynövényes gyógyítással foglalkozók kétféleképpen határozzák meg azt, hogy egyáltalán mit is tekintünk gyógynövénynek (mert ugye, az az egyik lényeg, hogy mely növények azok, amelyekkel gyógyítani tudunk). A hagyományos felhasználás mellett érvelők általában gyógynövénynek tekintenek minden olyan növényt, amelyet valaki valahol a betegségek megelőzésére vagy gyógyítására felhasznált, vagy arra alkalmasnak tartott. Bár nem pontos az azonosság, nevezzük ezt a továbbiakban népi gyógynövényismeretnek.

A tudomány szerint - fitoterápia

A másik oldalon találjuk meg a fitoterápiát (maga a fogalom is csak kb. 100 esztendős), amely a növényekkel, növényi részekkel és az azokból készült termékekkel történő gyógyítást jelenti. A fitoterápia keretein belül azokat a növényeket tekinthetjük gyógynövénynek, amelyek olyan koncentrációban tartalmaznak élettanilag hasznos (és kivonható) összetevőket (vagyis hatóanyagokat), hogy azokat a prevenció és gyógyítás céljaira hatékonyan és biztonságosan fel tudjuk használni.

Miben különböznek?

Könnyen belátható, hogy a kétféle megközelítés gyógynövényfogalma nagyon is eltérő lehet, mert míg a népi gyógynövényhasználat esetében minden növényt gyógynövénynek tekinthetünk, amit valaki megemlít, addig a modern fitoterápia csak akkor fogad el növénynek egy gazt, amennyiben az összetevőit és a használhatóságát tekintve is megfelel a fenti követelményeknek.

Miért fontos ezzel tisztában lenni?

Egyre gyakrabban találkozom azzal a kérdéssel: “Péter, mi az igazság a cickafarkkal kapcsolatban?”. Vagy a palástfűvel kapcsolatban? Vagy a parlagfűvel kapcsolatban? “Az interneten annyi mindent lehet olvasni, már nem tudom, hogy kinek higgyek!” És valóban, ma azt mondhatjuk, hogy az interneten minden, és mindennek az ellenkezője is elolvasható, ebből az információáradatból kell nekünk a számunkra fontos és releváns információkat összegyűjteni és kiválogatni.

Miért olvashatók sok növényről egymásnak ellentmondó információk?

Azt gondolhatnánk, hogy viszonylag egyszerű feladat egy növény gyógyhatásait számba venni és így a hatásosságáról meggyőződni. Ez azonban nem így van. A gyógynövényekkel történő gyógyítás szinte egy idős az emberiséggel, nagyon sok régi forrás, de a népi gyógyító hagyományok művelői körében végzett mai kutatás bizonyítja a növények gyógyító célra történő felhasználását. Ugyanakkor a régi írásokból jellemzően azt tudjuk meg, hogy egy-egy növényt milyen formában, milyen célra alkalmaztak, vagy javasoltak felhasználni, az kevésbé, hogy az így javasolt felhasználás mennyire vezetett eredményre.

Egy másik fontos szempont, ami miatt manapság kicsit árnyaltabban nyúlunk a gyógynövényekhez, a bizonyos növényi hatóanyagokhoz köthető hosszabb távon kimutatható egészségügyi kockázatok ismerete. Ezen kockázatok feltárása, és a hozzájuk kapcsolódó javaslatok módosítása egyértelműen a modern fitoterápia “vesszőparipája”, és ez az egyik olyan jelenség, ami azt eredményezheti, hogy egyes, régen használt növényeket ma már nem, vagy nem abban a formában javasolunk, mint korábban (ilyen pl. a fekete nadálytő teája belsőleg).

A kutatások előnyei és korlátai

Fontos azonban látnunk, hogy a növényi anyagok vizsgálata, összetevőik hatásának feltárása egy hosszú folyamat, és nem is mindig ad pontos képet egy-egy gyógynövény alkalmazási lehetőségeiről. Hiszen egy tudományos vizsgálat a gyógynövények esetében is egyszerre egy dolgot tud bizonyítani vagy cáfolni, azonban a gyógynövények egyik nagy előnye éppen a többcélúság, vagyis a legtöbb gyógynövény többféle hatással rendelkezve több, esetenként sok különböző betegség kezelésére alkalmas.

Egy sokak által ismert példával élve: ha egy vizsgálat bebizonyítja, hogy az orbáncfű hatékony hámosító, gyulladáscsökkentő növény, még nem következik (de nem is cáfolódik), hogy hatékony antidepresszáns is lenne – pedig az. Ennek bizonyítására külön vizsgálatra van szükség. Ha azonban belegondolunk, hogy pl. a borsmenta esetében milyen sok vizsgálat kellhet a számos jótékony hatás igazolásához, akkor könnyen belátható, hogy a gyógynövényes gyógyítás hagyományai továbbra is fontos kiindulópontot kell, hogy jelentsenek.

Persze nem csak olyan esetekkel találkozunk, amikor egy vizsgálat megerősíti a hagyományos alkalmazást, sok olyan növényről is tudunk, amikor a vizsgálatok azt mutatják, hogy egy-egy növény, vagy növényi rész egyes korábban leírt alkalmazásai nem hatékonyak. (E rövid összefoglalónknak nem témája a kérdéskör teljes körüljárása, ezért itt csak jelezni szeretném, hogy a hagyományos felhasználási módoknak számos forrása és kiindulópontja van, ilyen lehet a szín- vagy formaanalógia, amelyek esetében fennáll a lehetősége, hogy végül a modern kutatások nem találják hatékonynak a leírt gyógymódot.) Ebben az esetben is azt fogjuk végül látni, hogy egyes források bizonyos növényeknél feltüntetnek olyan gyógyhatásokat, amelyeket más források cáfolnak. Ilyenkor érdemes megnézni a szerzők hivatkozásait, hogy ki milyen érvekre hivatkozva támasztja alá az álláspontját.

Talán túl egyszerű lenne a dolgunk, ha annyit kellene mondanunk, hogy a gyógynövények gyógyhatásairól a tudományosság igényével fellépők tudnak igazán számot adni. Sajnos a helyzet ennél bonyolultabb, én magam is gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy egyes hatóanyagok jelenlétére hivatkozva jelennek meg írások egyes gyógynövények vélt vagy valós előnyeiről illetve veszélyeiről. Az előbbire példa lehet a cickafark immunerősítő hatásáról tájékoztató írások, míg az utóbbira talán legismertebb a kamilla bélbolyhokat károsító tulajdonságát feltáró beszámolók. Ezek hátterében általában némi szenzációhajhász motiváció is felfedezhető. Ilyen esetekben a valóság valami olyasmi, hogy bár a növény valóban tartalmaz olyan anyagot, amihez az adott tulajdonság hozzákapcsolható, de vagy nem tartalmaz annyit, hogy az meg tudjon nyilvánulni (fenti példánkban a cickafark), vagy pl. a tea formájában történő alkalmazással (ami mégiscsak egy vizes kivonat) az adott anyag nem, vagy nem elegendő mennyiségben vonható ki a növényből (kamilla).

Mindennek alapján joggal merül fel a kérdés, hogy akkor kinek is higgyünk?

Én magam a következőképpen szoktam gondolkodni: először is mérlegeljük a kockázatot. Banális betegségek, közérzeti zavarok kezelésére bevett gyógynövények általában veszélytelenül alkalmazhatók. Sohasem hallottam például arról, hogy levendulatea fogyasztása bárkinek egészségkárosodást okozott volna. Ilyenkor a kérdés sokkal inkább az, hogy mennyi idő kell egy teának ahhoz, hogy megtapasztaljuk a hatását, ha azonban néhány nap alatt sem érezzük a változást, vagy a tüneteink romlanak, akkor érdemes továbblépni.

Ugyanakkor amennyiben egyes növényeknél konkrét egészségkárosító hatás lehetősége merül fel, érdemes utánajárni a kérdésnek, hogy honnan tudunk erről (eltekintve persze az ismerten mérgező növények esetétől), és ha megalapozottnak tűnik a veszély, akkor mérlegelni kell az egyéb növényi, vagy más terápiás lehetőségeket a gyógyulás érdekében. Abban, hogy inkább a régi recepteknek, vagy a modern vizsgálatoknak higgyünk, én egyfajta “józan paraszti” középutas megoldást szoktam javasolni: az biztos, hogy egy csésze gyógynövény (!) teának nem lesz egészségkárosító hatása, ilyen értelemben a veszélyekre való hivatkozás általában túlzó – ugyanakkor a potenciálisan káros hatások elkerülése érdekében a rendszeres, hosszú távú használatot érdemes elkerülni. Másik oldalról nézve fontos, hogy ha egy gyógytea néhány nap, maximum 1-1,5 hét alatt nem érezteti a hatását, akkor gyógyulásunk érdekében válasszunk más gyógynövényt/gyógymódot, hiszen előfordulhat, hogy az általunk választott tea a problémánkra nem olyan hatékony, mint ahogy mi azt gondoltuk. És kinek higgyünk? Szerintem annak, aki érvényes források felhasználásával, valódi teljes körű információt nyújtva tájékoztat bennünket egy-egy gyógynövény használhatóságáról, és “varázslat” helyett a biztonságos és hatékony gyógynövényhasználatot szem előtt tartva ismerteti az alkalmazás lehetőségeit.

Bach-virágterápia, természetgyógyászat vagy kuruzslás?

A Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával szigorította a kormány a kuruzslás elleni jogszabályokat, és ezzel (látszólag) óriási felfordulást okozott a természetgyógyászok között. Azóta is folyamatosan érkeznek a kérdések, hogy most akkor ki mit csinálhat, hogyan érintik az új rendelkezések a Bach-virágterápiával foglalkozók működését és jogosítványait.

Akárhonnan nézem… a gyomorfekély

Azt vettem észre, hogy a természetgyógyászatban is és más területen is hajlamosak vagyunk rá, hogy kicsit egysíkúan gondolkozzunk egy-egy betegség gyógyításáról. Itt a lehetőség, hogy közösen gondolkodjunk, milyen sokféle irányból tudjuk megközelíteni a gyomorfekélyt.

És virágterápiával betegségeket is lehet gyógyítani?

A virágeszenciákat vajon csak a lelki, érzelmi problémák kezelésére lehet-e felhasználni, vagy konkrét fizikai tünetek is enyhíthetők vagy megszüntethetők a segítségével? Ez egy fontos, visszatérő kérdés, amelyre érdemes alapos választ adni. Erre teszek most kísérletet.

A férfiak is szednek virágeszenciákat?

Szembetűnő, hogy a nők mennyire fontosnak tartják azt, hogy szükség esetén a férfiak is szedjenek virágeszenciákat. Könnyen belátható, hogy ők (mármint a nők) nagyon is érintve érzik magukat: párjuk, édesapjuk, fiúgyermekük esetében gyakran szembesülnek azzal, hogy jó lenne nekik segíteni.