Gyógynövényeink forrása – Saját termesztés, begyűjtés, vásárlás?

Gyógyteáink készítésekor az egyik leggyakoribb kérdés, hogy hogyan, honnan, milyen forrásból szerezzük be alapanyagainkat, magukat a növényeket. Írásomban ezt a kérdést járjuk kicsit körbe.

Magát a kérdést két szempontból, a biztonságosság és a hatásosság felől közelíthetjük meg: a biztonságosság elvárása mentén azt szeretnénk, hogy bizonyosan az a növény legyen, amire szükségünk van, ezen felül elvárjuk, hogy tiszta, vegyszer-, illetve nehézfémmentes és egészséges legyen. Vagyis alkalmas az egészség helyreállítására, és ne jelentsen önmaga is betegségveszélyt. Természetesen ez a két szempont (a biztonságé és a hatásosságé) nem válik szét egymástól a gyakorlatban. Hiszen általában azt szeretnénk, hogy a kettő egyszerre érvényesüljön, amikor teát választunk.

Az is elmondható, hogy leggyakrabban a magunk által termesztett, vagy a magunk által gyűjtött, és persze legtöbbször a vásárolt teák közül kerülnek ki alapanyagaink. Nézzük tehát sorban, hogy mire kell figyelnünk, és hogyan biztosíthatjuk, hogy egyes forrásainkat biztonságos és hatékony módon alkalmazzuk.

Általánosságban elmondható, hogy a szakmai szabályainak betartása mellett a legkedvezőbb, ha magunk termesztünk gyógy- és fűszernövényeket.

Nem véletlenül emelem ki a gyógynövények mellett a fűszernövények termesztését, hiszen ma már sokan élnek ezzel a lehetőséggel: majorannát, kakukkfüvet, petrezselymet, bazsalikomot nem csak kiskertben, hanem cserépben, balkonládában is nevelhetünk.

Én ki is szoktam mindig hangsúlyozni, hogy a gyógynövény-kakukkfű és a fűszer-kakukkfű között az egyetlen különbség a csomagolás (és persze ebből adódóan az ár ;)), valójában ugyanaz a növény.

Közhasznú gyógy- és fűszernövényeink biztonságosan beszerezhetők, és ha gyógynövényként nem is mindig a leghatékonyabbak ebben a formában, biztosan nem lesznek ártalmasak, hiszen egy levendula nem lesz mérgező akkor sem, ha nem a gyógynövényként leghatékonyabb francia levendulát, hanem annak valamelyik hibridjét, vagy angol levendulát szerzünk be.

Ha biztosra szeretnénk menni, azt a néhány (tulajdonképpen a házipatika részeként tartott növényt) ami a ház körül megtermeszthető, érdemes tiszta forrásból, megbízható kertészetből, hozzáértő ismerőstől beszerezni, így ez a is bizonytalanság is kiküszöbölhető.

Ugyanakkor az otthon termesztéssel biztosítható a tisztaság és a vegyszermentesség, sőt, hála a kézi „betakarításnak” a teánk végül lényegesen jobb minőségű lehet, mint a boltban kaphatók pl azért, mert az alacsonyabb hatóanyag-tartalmú fás részek kisebb arányban lesznek jelen.

Néhány javallat a cserépben tartható növényekre: citromfű, borsmenta, kakukkfű, szurokfű, levendula, bazsalikom, rozmaring.

Ha valakinek egy kisebb kert is a rendelkezésére áll, kiegészíthetjük a fentieket egy kicsit nagyobb termetű, nagyobb helyigényű fajokkal is: kömény és édeskömény, kapor, lestyán stb.

Persze számos olyan közönséges gyógynövény van, amelyet nem érdemes termeszteni, hiszen olyan nagy mennyiségben áll rendelkezésre a természetben, hogy felesleges erre pazarolni a mindig kevés helyet.

Gyűjtés esetén azonban mindig számolnunk kell egy fontos tényezővel, ez pedig a növényismereti, botanikai tudásunk! Így tehát, ha nem akarunk nagyon sok időt és energiát fektetni a tanulásba, akkor meg kell maradnunk azon növények gyűjtésénél, amelyeket nem nagyon lehet összekeverni másokkal, így nincs (vagy nagyon kicsi) az esélye annak, hogy mellényúljunk.

Klasszikus példái ennek a csalán, a gyermekláncfű, a pásztortáska, vagy akár a vérehulló fecskefű. Azonban ezeknél a növényeknél is figyelnünk kell arra, hogy ahol gyűjtünk, az TISZTA hely legyen, ne szemétlerakó, vagy vegyszerrel terhelt mezőgazdasági terület. A közhiedelemmel ellentétben a tisztaságot nem azzal mérhetjük, hogy milyen távol van a terület autóutaktól. Egyes vizsgálatok szerint pl. a forgalom által kibocsátott ólom csak az érintett út kb. 1,5 m-es körzetében ad jelentős terhelést, ezen túl már nincs lényeges eltérés. Természetesen pl. a kénszármazékok esetében ez a biztonsági távolság nagyobb.

Ennél sokkal fontosabb szempont, hogy maga a gyűjtési terület mennyire tiszta, az ott élő növények mennyire egészségesek, és maga a növénytársulás mennyire érintetlen, vagyis a célunk olyan helyek megtalálása lehet, ahol azok a növények élnek együtt, amelyek valóban jól érzik magukat egymás társaságában. Az előző felsorolásból szándékosan hagytam ki a cickafarkot, ami talán fel is tűnt a gyógynövények világában járatosabb olvasóknak. Igaz ugyan, hogy nagy tömegben fordul elő, a gyűjtése is többé-kevésbé biztonságos, ugyanakkor a cickafark esetében más érdemes figyelni arra, hogy csak a fehér- (tehát nem sárga-, vagy rózsaszín) virágú egyedeket gyűjtsük, is fontos szempont, hogy a leszedett példány ne legyen kellemetlen szagú, büdös.

A fenti növényeken kívül én a biztonságosan gyűjthető növények közé sorolom még az apróbojtorjánt, a fenyő- és nyárfarügyet, a katángkórót, az árvacsalán- és tisztesfűféléket is. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ismerjük fel ilyen esetekben a saját korlátainkat, SOHA ne szedjünk le olyan növényt, amelynek azonosításában nem vagyunk 100 százalékig biztosak, tartsuk szem előtt a természetvédelmi szabályokat, vagyis SOHA ne gyűjtsünk táj-, vagy természetvédelmi területről, és ne gyűjtsünk védett növényeket! Ha nem tudjuk, hogy melyek ezek, akkor inkább ne vállalkozzunk az önálló gyűjtésre!

Amikor vásároljuk a gyógytea alapanyagainkat, másféle veszélyekre kell figyelemmel lennünk. Ezek egy részét korábban már érintettem. Ha nem ismerjük a gyártót, akkor nem ismerjük a termesztési, betakarítási és tárolási, szárítási körülményeket sem. Sajnos előfordulhat, hogy az üzletben beszerezhető gyógynövény nem az általunk elvárt gondossággal került a polcra. Általánosságban elmondható, hogy azon gyártók termékei, akik odafigyelnek az előállítás körülményeire, minőségbiztosítási rendszert működtetnek, illetve tanúsítványokkal rendelkeznek, magasabb árkategóriába tartoznak, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden drága termék jó minőségű, és paradox módon azt sem, hogy minden olcsó termék rossz lenne. Igyekeznünk kell magunknak megtalálni azt a termékcsoportot és gyártót, aki hosszabb távon egyenletesen jó minőségű termékeket állít elő.

Vannak azonban olyan alapelvek, amelyek segítik a tájékozódást:

1. Szálas teát vegyünk: nem csak azért, mert így sokkal szakértőbbnek látszunk. Ennek főként az az értelme, hogy így látjuk a valós összetételt (ágdarabokat, csomagolóanyag-maradékot stb.), és az esetleges szennyeződést is könnyebben felismerjük.
2. Figyeljünk a minőségmegőrzési időre. Nem minden teánál van jelentősége, de a leggyakrabban alkalmazott illóolaj tartalmú növények (menta, citromfű, levendula stb.) esetében a magyar szabvány átlagos hatóanyag koncentrációt ír elő, ami lehetővé teszi akár a frissebb és kevésbé friss szárított növények keveredését is. Ezen növényeknél általában is elmondható, hogy maximum egy évig érdemes tárolni szárítva. Azonban a fentieket figyelembe véve egy viszonylag közeli minőségmegőrzési idejű tea pl. tavasszal, amikor még biztosan nincs az az évi termésből, akár 2-3 éves szárítmányokat is tartalmazhat. Ez önmagában még nem káros, esetleg a teánk lesz kevésbé hatékony.
3. Teakeverékek vásárlása esetén figyeljük meg az összetevőket: ha túl sok összetevő van egymás mellé „dobálva”, az nagyon meggyőzőnek tűnhet (főként ha részben nagyon ismert, de részben ismeretlen, egzotikus növényekből áll), azonban tartsuk szem előtt, hogy a gyógyteakeverékek esetében szinte minden esetben a kevesebb több. Minél több összetevővel számolhatunk, egy-egy növény annál kisebb (akár a terápiás hatékonyságot már megkérdőjelező) mennyiségben van jelen a keverékünkben. Emellett minél több az összetevők száma, annál nagyobb a valószínűsége az összetevők közötti kölcsönhatások kialakulásának. Ezek a kölcsönhatások sok esetben egymás hatásának erősítésében, de nem ritkán a gyengítésében öltenek testet – egy azonban biztos, minél több az összetevő, annál bizonytalanabb a hatás.

Mindezek szem előtt tartásával érdemes azokat a gyógynövényeket vásárolni, amelyeket ritkán használunk, nem érdemes termeszteni őket – vagy, ha nincs lehetőségünk a termesztésre – és esetleg annyira ritkán vagy védetten fordulnak elő, hogy „nem éri meg” az utánajárást. Ilyenek pl. a medveszőlőlevél, az áfonyafélék, hazánkban a palástfű, a kálmosgyökér – és persze még hosszan lehetne folytatni a sort.