Amikor gyógynövényekről van szó, szinte mindenkinek a gyógyteák jutnak az eszébe először, és gyakran még arra is rácsodálkozunk, hogy a régebbi időkben egyáltalán nem vízzel készítették a teákat, hanem sörrel, borral, húslevessel, esetleg tejjel. Kis túlzással ma ebből csak a narancshéjas, fahéjas, szegfűszeges bor maradt meg – élvezeti céllal.
Persze az senkit nem lep meg, hogy a gyógynövények felhasználási lehetőségei ennél sokrétűbbek, talán akkor sem árulok el nagy titkot, ha kijelentem, hogy a teakészítés nem minden esetben a leghatékonyabb megoldás. Ezért ebben a cikkben összefoglalom a legfontosabb, házilag is könnyen elkészíthető gyógynövényes gyógyszerformákat. Csak a friss vagy szárított növényi részekből készülő formákra térek most ki, azokat, amelyekhez pl. illóolajokat használunk, majd egy másik alkalommal vesszük sorra.
Az első kérdés mindig az, hogy külsőleg, vagy belsőleg szeretnénk (illetve hasznosabb) alkalmazni a növényeket. Belsőleges alkalmazás esetén is különbséget tehetünk a frissen elkészítendő, gyorsan elkészíthető, vagy előre elkészített és azonnal rendelkezésre álló készítményben gondolkodunk.
A frissen elkészítendő gyógyszerformák közé a teákon (főzet, forrázat, vagy hidegvizes áztatás) kívül elsősorban a préslevek tartoznak, ezeknek közös tulajdonsága, hogy az elkészítés után hamar el kell őket fogyasztani, mert hatásukat vesztik, illetve meg is romlanak.
Belsőleg persze használhatunk mást is: a torma gyökerét mézbe reszelve gyorsan tudunk erős hatású légúttisztító, gyulladáscsökkentő, antibiotikus hatású szert készíteni. Persze mézbe nem csak reszelt tormát tehetünk, bármilyen szárított növény porát mézbe keverve könnyen bevehető és kellemes ízű nyeletet készíthetünk.
Mézbe azonban nem csak közvetlenül fogyasztás előtt tehetünk gyógynövényeket, akár már nyáron felkészülhetünk a náthás, influenzás időkre, és készíthetünk gyógynövényes mézet kakukkfű, menta, zsálya, vagy citromfű felhasználásával. Ehhez annyit kell tennünk, hogy a friss(!) növényi részeket mézbe áztatjuk, majd kb. két hét elteltével leszűrjük és eltesszük akkorra, amikor szükség lesz rá. Ily módon készíthetünk fokhagymás, gyömbéres, citromos mézet is.
És persze, ha már előre gondolkodásról van szó, hordozóanyagként sem csak mézet használhatunk, készülnek növényi kivonatok alkohollal (ezeket tinktúráknak nevezzük), de akár olajba áztatva is. Ez utóbbiak esetében mindegy, hogy friss, vagy száraz növényeket használunk, csak az arányokat kell változtatni, hiszen friss növényből kevesebb is elegendő a kívánt hatás eléréséhez.
És az igazán ínyencek kedvéért ne feledkezzünk meg az olyan, mára szinte teljesen eltűnt felhasználási módokról, mint a kenyérbe sütés, vagy a gyógynövényes pogácsa. Ezek a módszerek a középkorban nagyon népszerűek voltak, sok esetben a pogácsák számával adták meg a szükséges adagolást is.
Kevesen szoktak rá gondolni, hogy amikor teát készítünk, azt nem csak belsőleg, hanem külsőleg is fel tudjuk használni. Ennek legegyszerűbb módja a borogatás, amikor a teába kendőt áztatva kezeljük az érintett területet.
Ennél egy kicsit macerásabb, amikor magukat a leforrázott vagy megfőzött növényi részeket tesszük pl. a fájó ízületre, ez a pakolások legegyszerűbb módja. Pakolás azonban készíthető úgy is, hogy a növényi részeket, egy kicsit a teából és valamennyi lisztet összegyúrjuk, amíg tésztaszerű állagot nem kapunk, és ezt használjuk, aminek nagy előnye a jobb hőtartás és jobban kezelhető állag. És pakolásnak nevezzük azokat a készítményeket is, amelyekben a növényi részeket zsírral elkeverve a mellkasra teszünk – elsősorban légzőszervi panaszok, köhögés kezelésére.
Klasszikus külsőleg alkalmazott gyógymód a fürdő készítése, szinte minden bajra találunk olyan gyógynövényt, ami alkalmas erre a célra, legyen az megfázás, ízületi fájdalom, vagy álmatlanság. Ilyenkor sok gyógynövényre van szükségünk (érdemes 3-4 maroknyit beleszórni kb. 3 liter forrásban lévő vízbe), amit néhány percig főzünk, mielőtt beleszűrnénk a fürdőkád vizébe. Egy jó gyógynövényes fürdő 36-38 fokos, és kb. 20 percet érdemes eltölteni benne.
Ahogy a belsőleges felhasználásokat, a külsőleges módszereket is zárjuk egy ma már ritkaságnak számító alkalmazással: a gyógynövényes kúppal, amit ma leggyakrabban aranyér kezelésére javasolnak, régebben azonban sok célra használták.
Manapság elsősorban a gyógyszertárakban kapható glicerines kúpba szokták a porrá őrölt növényi részeket belegyúrni, régebben viaszt, zsírt, illetve a kettő keverékét használták hordozóanyagnak.
