E kurzusunk képzéseink egyik sarokköve, hiszen ilyenkor van lehetőség személyes találkozásra és az elméletben elsajátított tudás gyakorlatba ültetésére.
Ez természetesen nem passzív formában, nézőként történik meg, hanem minden résztvevő a maga bőrén tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor a virágeszenciák „dolgoznak”. A cél érdekében felhasználunk önismereti és személyiségfejlesző játékokat éppúgy, mint speciálisan az egyes virágeszenciákhoz kapcsolódó gyakorlatokat, amelyek segítségünkre vannak annak meglátásában is, hogy éppen mely eszenciákra van igazán szükségünk életünk ezen szakaszában.
A képzés kizárólag személyes formában végezhető. A kurzust szemináriumi formában minden évben két alkalommal szervezzük, időtartama 2 nap.
A kurzus Terapeuta és Tanácsadó képzésünk önállóan is végezhető modulja.
Következő szeminárium időpontja: 2024. október 19-20, mindkét nap 9-től kb. 17-ig.
Helyszíne: 1071 Budapest, Peterdy utca 18